A kötelező jelentési vörös hering

Egyik hozzászólónk védelmet terjesztett elő Jehova Tanúinak álláspontjával kapcsolatban a gyermekbántalmazás eseteinek kötelező bejelentése kapcsán. Véletlenül egy jó barátom adott nekem azonos védelmet. Úgy gondolom, hogy ez tükrözi a Jehova Tanúi szokásos meggyőződését, és ezért úgy éreztem, hogy többre van szükség, mint válasz a megjegyzés szintjén.
Íme a védelem érve:

A királyi bizottság kimutatta, hogy a WT már régóta anyagot készít az emberek oktatására a gyermekbántalmazás veszélyeiről. A JW politikája az, hogy a Biblia mondása szerint dolgozzon. Számukra a Biblia a föld törvényein felül helyezkedik el, ám akkor felelnek meg, ha a törvények nem ellentmondnak a Bibliai irányelveknek, vagy ellentétesek velük.

A két tanú szabálya csak gyülekezeti cselekvésre vonatkozik, nem pedig jogi lépésekre. A szülőknek vagy gondviselőknek kellett jogi lépéseket tenniük. Úgy tűnik, hogy sok szülő nem akarta bejelenteni ezeket az ügyeket a hatóságoknak, mivel nem akartak a gondot. Az egyik dolog, amelyet a Királyi Bizottság kommentált, hogy Ausztrália nem rendelkezik egységes törvényekkel az ilyen ügyek bejelentésére. Az JW-k azokban az államokban, ahol ez kötelező, még akkor is jelentenék, ha a szülők nem akarták.

Nem az volt a nagy probléma, hogy a papírok kiderültek.

Nem szeretném kiemelni a kommentárt, csak az érvelését.
A Szervezet elrejtőzött azon tény mögött, hogy ahol kötelező a jelentéstétel, ott megfelelnek. Ez egy vörös hering. Ennek az a következménye, hogy ha a kormány nem érzi úgy, hogy a gyermekbántalmazás minden esetének bejelentése elég fontos ahhoz, hogy kötelezővé tegye, akkor igazságtalan az, ha nem jelentünk be. Az ausztrál királyi bizottság meghallgatásán az derült ki, hogy egyes államok kötelezően jelentést tettek és hatályon kívül helyezték. Ennek oka az volt, hogy azáltal, hogy kötelezővé tették, az emberek mindenről beszámoltak, félve attól, hogy megbüntetik őket. A hatóságokat ezután rengeteg triviális panasz árasztotta el, és annyi időt töltöttek mindannyiuk nyomon követésével, hogy attól tartottak, hogy a jogos esetek átcsúsznak a repedéseken. Abban reménykedtek, hogy a kötelező bejelentési törvény hatályon kívül helyezésével az emberek helyesen cselekednek, és jogos eseteket jelentenek be. A tanúk valószínűleg nem várnák el, hogy a „világi” emberek helyesen cselekedjenek, de miért ne tennénk azt, amit a hatóságok elvárnak, tekintettel arra, hogy magasabb színvonalon tartjuk magunkat?
Két dolgot hagyunk figyelmen kívül ennek a súlyos helyzetnek a könnyû megvédésében. Az első az, hogy még ha van is kötelező bejelentési törvény, ez csak a gyermekek bántalmazására vonatkozó állításokra vonatkozik. Ez az állítások nem bűncselekmények.  Stewart úr, a bizottság ügyvédje egyértelművé tette, hogy a bűncselekmények feljelentése kötelező. Ahol egyértelmű bizonyíték van a gyermekbántalmazásra - amikor a két tanú szabályát sikerült megvalósítani - bűncselekmény van, és minden bűncselekményt be kell jelenteni. Még azokban az esetekben sem, amikor egyértelműen bűncselekményt követtek el, még mindig nem sikerült bejelentenünk. Nem sikerült bejelenteni az 1000 eseteket! Milyen lehetséges védelem lehet ehhez?
A 2^nd A lényeg az, hogy a kormánynak nem kell kötelezővé tenni egy ilyen súlyos bűncselekmény vádjának jelentését. Minden törvénytisztelő állampolgár lelkiismeretének arra kell ösztönöznie, hogy jelentse a felsőbb hatóságoknak minden súlyos bűncselekményt, különösen azt, amely egyértelmű és jelenlegi veszélyt jelent a lakosságra nézve. Ha a Szervezet valóban hajlandó kiállni azon állítás mellett, miszerint a Biblia által elmondottak szerint cselekszünk, akkor miért nem engedelmeskedünk a Bibliának abban a tekintetben, hogy engedelmességet tanúsítunk a felsőbb hatóságok előtt azzal, hogy a bűnügyi ügyeket egyedül próbáljuk kezelni? (Rómaiak 13: 1–7)
Miért foglalkozunk ezzel a bűncselekménnyel másképp, mint mi más? Miért mondjuk, hogy ez csak a család felelőssége?
Tegyük fel, hogy egy nővér jött elő, és jelentette az idősebbeknek, hogy látta, hogy egy idősebb elhagy egy istállót, vérrel a ruháján. Ezután belépett az istállóba, és megtalálta egy meggyilkolt nő holttestét. Az idősebbek először a testvérhez mennének, vagy közvetlenül a rendőrséghez mennének? A gyermekbántalmazás eseteinek kezelése alapján a testvérhez mennek. Mondjuk a testvér tagadja, hogy még ott is lenne. Az idősebbek most egyetlen tanúval foglalkoznak. A gyermekbántalmazási esetek kezelésének módja alapján a testvér továbbra is idősebbként szolgál, és tájékoztatjuk a nővért, hogy joga van rendőrséghez fordulni. Ha nem, akkor senki sem fogja tudni, hacsak nem akad bele valaki a holttestbe. Természetesen ekkorra a testvér elrejti a holttestet és megtisztítja a tetthelyet.
Ha a „meggyilkolt nőt” felváltja a „szexuálisan bántalmazott gyermekre”, akkor pontos forgatókönyve van arról, hogy mit tettünk nem csak Ausztráliában, hanem a világ minden táján, több ezer alkalommal.
És mi van akkor, ha az imént felmentett gyilkos sorozatgyilkosnak bizonyul, és újra megöl? Ki viseli a vérbűnt minden gyilkosságért, amelyet ettől a ponttól elkövetve követett el? Ezékielnek Isten azt mondta, hogy ha nem figyelmezteti a gonoszokat, a gonoszok még mindig meghalnak, de Jehova felelősségre vonja Ezékielet kiömlött vérükért. Más szavakkal, a bejelentés elmulasztása miatt vérbűnt viselne. (Ezékiel 3: 17–21) Nem alkalmazható-e ez az elv abban az esetben, ha nem jelentenek be sorozatgyilkost? Természetesen! Nem érvényesülne ez az elv abban az esetben is, ha nem jelentik be a gyermekbántalmazót? A sorozatgyilkosok és a gyermekbántalmazók annyiban hasonlítanak, hogy mindketten kényszeres ismételt elkövetők. A sorozatgyilkosok azonban meglehetősen ritkák, míg a gyermekbántalmazók tragikus módon gyakoriak.
Megpróbáljuk felmenteni magunkat a felelősség alól azzal az állítással, hogy a Bibliát követjük. Milyen Bibliai Szentírás állítja azt, hogy nem vagyunk kötelesek megvédeni a gyülekezet tagjait és a közösség tagjait az egészségüket és jólétüket fenyegető nagyon súlyos veszélyektől? Nem ez az oka annak, hogy állítólag felhatalmazást kapunk arra, hogy ismételten bekopogjunk az emberek ajtaján? Szeretetből tesszük, hogy figyelmeztessük őket valami nagyon veszélyesre, ha figyelmen kívül hagyják. Ez a mi állításunk! Ezzel úgy gondoljuk, hogy felszabadítjuk magunkat a vérbűntől, az Ezékiel által követett mintát követve. Mégis, amikor a fenyegetés még közelebb van, azt állítjuk, hogy csak akkor kell bejelentenünk, ha erre utasítást kapunk. Tény, hogy erre az univerzum legfelsõbb hatósága parancsolt minket. Mózes teljes törvénye 2 alapelven nyugodott: szeretni Istent mindenek felett, és szeretni felebarátodat, mint önmagadat. Ha gyermekei vannak, nem akarna tudni a jólétüket fenyegető potenciális veszélyről? Úgy gondolná, hogy egy szomszéd, aki tudott egy ilyen fenyegetésről, és nem figyelmeztette Önt, azt mutatja, hogy szeret? Ha gyermekeit később megerőszakolták, és megtudta, hogy szomszédja tudta a fenyegetést, és nem figyelmeztetett volna, nem vonná felelősségre őt?
A gyilkosság egyetlen tanújának példáján kriminalisztikai bizonyítékok álltak rendelkezésre, amelyeket a rendőrség felhasználhatott a bűncselekmény helyszínéről elhagyott testvér bűnösségének vagy ártatlanságának felderítésére. Ilyen esetben biztosan felhívnánk a rendőrséget, tudván, hogy vannak olyan eszközeink, amelyek hiányoznak a tények megállapításához. Ugyanez igaz a gyermekbántalmazás eseteire is. Az, hogy nem használjuk ezt az eszközt, azt mutatja, hogy nem igazán érdekelnek mások, és nem is Isten nevének megszentelése. Nem szentelhetjük Isten nevét azáltal, hogy nem engedelmeskedünk neki. Csak a Szervezet hírnevének védelme érdekel.
Azzal, hogy elmulasztottuk Isten törvényét előtérbe helyezni, szemrehányást hoztunk magunkra, és mivel feltételezzük, hogy őt képviseljük és nevét viseljük, szemrehányást emelünk rá. Ennek súlyos következményei lesznek.

Meleti Vivlon

Meleti Vivlon cikkei.