Lazarus feltámadása után a zsidó vezetők machinációi nagy sebességgel mozogtak.

- Mit tegyünk, mert ez az ember sok jelet lát el? 48 Ha ilyen módon hagyjuk őt békén, akkor mindhiszembe fognak hitetni benne, és a rómaiak jönnek, és elvonják a helyünket és a nemzetet is. ”” (Joh 11: 47, 48)

Látta, hogy elveszítik hatalmát az emberek felett. Kétséges, hogy a rómaiakkal kapcsolatos aggodalom nem más, mint a megkérdezés félelme. Valódi aggodalmuk a saját hatalmi helyzetük és kiváltságuk miatt volt.
Csinálniuk kellett valamit, de mit? Aztán Kaiaphas főpap beszélt:

"De egy közülük, Caʹia · phas, aki abban az évben a fõpap volt, azt mondta nekik:" Semmit sem tudsz, 50 és nem indokolja azt, hogy az ÖN számára az az előny, hogy egy ember a nép nevében meghal, és nem az egész nemzet megsemmisítését szolgálja. ” 51 Ezt azonban nem mondta a saját eredetiségéről; de mivel abban az évben főpap volt, prófétálta, hogy Jézusnak a nemzetért kell meghalnia. ”(Joh 11: 49-51)

Nyilván az irodája miatt beszélt ihletettséggel, nem azért, mert jámbor ember volt. Úgy tűnt, hogy ez a jóslat kellett nekik. Szerintük (és kérjük, bocsássanak meg minden összehasonlítást a Star Trek-kel) a sok (szükség) igénye meghaladja az egy (Jézus) igényeit. Jehova nem inspirálta Kajafást arra, hogy erőszakra buzdítsa őket. A szavai igazak voltak. Gonosz szívük azonban arra késztette őket, hogy a szavakat a bűn igazolásaként alkalmazzák.

„Ezért attól a naptól kezdve azt tanácsolták, hogy öljék meg.” (Joh 11: 53)

Az a rész, ami érdekesnek találtam, az volt, hogy John tisztázta a Kaijafák szavainak teljes alkalmazását.

„… Prófétálta, hogy Jézusnak a nemzetért kell meghalnia, 52 és nem csak a nemzet számára, hanem annak érdekében, hogy Isten gyermekei, akik szétszórtak, összegyűljenek egyben. ”(Joh 11: 51, 52)

Gondoljon az időkeretre. János ezt majdnem 40 évvel azután írta, hogy Izrael nemzete megszűnt. Olvasói többségének - a régiek kivételével - ez az ókori történelem volt, messze túlmutatva személyes élettapasztalataikon. Írott egy keresztény közösségnek is, amelyben a pogányok felülmúlták a zsidókat.
John a négy evangéliumi író közül az egyetlen, aki megemlíti Jézus szavát, amely „más juhokra vonatkozik, amelyek nem ebből a korszakból” állnak. Ezeket a többi juhokat a résbe kellett hozni, hogy mindkét páncél (zsidók és pogányok) egyetlen pásztor alatt egyetlen nyájká válhassanak. Mindezekről John csak az előző fejezetben írt, a tárgyalt fejezethez. (John 10: 16)
Tehát itt ismét John megerősítette azt az elgondolást, hogy a többi bárány, a pogány keresztények az egyik pásztor alatt álló állomány részei. Azt mondja, hogy míg Kaijafás prófétált arról, amit csak a természetes Izrael nemzetének tekintett volna, valójában a prófécia nemcsak a zsidókra vonatkozott, hanem Isten minden gyermekére, akik szétszórtak. Péter és James egyaránt ugyanazt a „szétszórt” kifejezést használják, hogy a zsidó és a pogányi extrakció szent vagy választottjaira utaljanak. (Ja 1: 1; 1Pe 1: 1)
John azzal a gondolattal fejezi be a következtetését, hogy ezek mind „egybegyűltek”, szépen összehangolva Jézusnak a csak egy fejezetben idézett szavaival. (John 11: 52; John 10: 16)
Mind a kontextus, a megfogalmazás, mind a történelmi időkeret újabb bizonyítékokkal szolgál arra nézve, hogy nincs olyan keresztény másodosztály, aki ne tartsa magát Isten gyermekének. Minden kereszténynek Isten gyermekének kell tekintenie magát, azon alapulva, ahogy János is mondja, a Jézus nevébe vetett hitben. (János 1:12)

Meleti Vivlon

Meleti Vivlon cikkei.
    55
    0
    Szeretné a gondolatait, kérjük, kommentálja.x